Chibi kísérőm

1. fejezet – Chibi kísérőm

Naruto sóhajtott, lenézve lábaira, amiket előre-hátra lóbált a levegőben, nem lévén biztosnak, mit gondoljon arról, amit szeretett Irukája mondott neki.

- Naruto? – nézett le barátjára a fiatal férfi, mosolyogva a duzzogó chibi láttán. – Tudom, hogy utálod, ha meg kell látogatnod a Hokagét, de a segítségedet kéri. Szüksége van rád, rendben? – a fiú bólintott, felpillantva az egyetlen emberre, aki kedves volt vele.

- Hah! A Hokagenak szüksége van a segítségemre! Ráadásul találkozhatok egy új emberrel! – fényes mosoly terült szét pirospozsgás, gyermeki arcán, majd elkezdett azon tűnődni, milyen lehet a Kazekage legkisebb fia…

--

            A Sandaime bólintott, ahogy befejezte a Kazekagának szánt levelét. A férfinak el kellett jönnie egy kis találkozóra, pár lényegtelen dolog miatt, s ragaszkodott ahhoz, hogy legkisebb gyermekét is magával hozza, ezzel azt a gyanút keltve, valamiért lehetetlen, hogy a fiú egyedül maradjon falujában. Éppen ezért a Hokage elküldte legjobb jouninjait, hogy derítsenek ki mindent Gaaráról. Amit megtudott, sokkolta. A fiúba is egy démon volt elzárva, és ugyanúgy akaratlanul, mint Narutoba. S ő is szenvedett a falusiak kezeitől, mint a szőke kisfiú. Biztosíthatta a Hokaget, megtalálta a tökéletes személyt az elkövetkezendő két napra a fia mellé.

Egy kis mosoly jelent meg arcán, ahogy hátradőlt székében, s kipillantott a közeli hegyoldalba vésett Hokage emlékműre. Semmi kétség, Narutonak és Gaaranak is hasznos lesz, hogy találkozhat olyasvalakivel, mint ő maguk.

--

            Pár héttel később egy vörös hajú fiú „kapaszkodott” szeretett plüssmacijába, miközben körbenézett a szobában. Nagybátyja megígérte neki, biztonságban lesz, s, hogy egy konogagakurei megesküdött, körbevezeti és megvédi őt. A kisfiú ideges, ugyanakkor kissé izgatott is volt. Senki sem ismerte itt őt. Nem tudták, mi is ő! Talán még kedvesek is lesznek hozzá! Gaara az ajtót nézte, izgatottan, várva, hogy ki lesz kísérője a következő két napban. Ahogy várt, s figyelt, mindent hallott, egy számára túlságosan is ismerős mondatot, ami csontjáig hatolt.

- Mit csinál itt ez a szörnyeteg?! Hokage-sama nem hivatta! – Gaara szemei még jobban elkerekedtek, mikor rájött, NEM róla beszéltek. Ami azt jelenti…

Az ajtó kicsapódott, kizökkentve őt gondolatai világából, s egy korabeli szőke hajú, szélesen mosolygó kis fiúra figyelt fel, aki felé tartott. FELÉ, Sabaku no Gaara felé. Faluja szörnyetege felé!
A fiú ránézett, felfedve ezzel élénk kék szemeit, majd odalépett, s kezét nyújtotta új barátja arcába.

- Hello! – Gaara elszakította tekintetét a fiú arcán lévő furcsa „bajuszról”, s megszólalt.

- Hello. Ki vagy? – a szőke fiú ismét vigyorogni kezdett.

- Uzumaki Naruto! Ne hagyd, hogy megrémítsenek, amiket azok a hölgyek mondtak! Nem vagyok szörnyeteg, de tényleg! – azzal megragadta új barátja kezét, kivezetve őt a nyüzsgő faluba, ami kezdett túl ismerősnek lenni a kis homok falusi fiúnak. És azt is tudta, miért. Még, ha Naruto figyelmen kívül is hagyta, vagy csak nem vette észre, az emberek itt is hasonlóan viselkedtek, mint falujában. Elhúzódtak, gyermekeiket is közelebb vonták magukhoz, és szájukat eltakarva sugdolóztak egymásnak. A Gaarat mindig kísérő homok elkezdett örvényleni lába körül, és akaratlanul is közelebb húzódott választott kísérőjéhez.
A szőke fiú ezt észrevéve a sugdolózók felé fordult, s kinyújtotta rájuk nyelvét, mielőtt ismét megfogva vörös hajú társa kezét, elráncigálta egy standhoz, aminek tábláján az „Ichiraku” felirat állt.

- Iruka-sensei! – intett a fiú izgatottan egy fiatal férfinak, aki feléjük haladt. Gaara felfigyelt a meleg, barátságos mosolyra, amit nekik szánt, s félénken visszamosolygott. Már most kedvelte ezt a helyet. Egy korabeli fiú, aki nem fél, vagy undorodik tőle, valamint egy kedves férfi, aki nyilván a fiú egyik barátja. Azonban mosolya lelohadt, mikor eszébe jutott, miért nem rohannak el félelmükben. Nem tudják, mi is ő. Ha megtudnák, soha többé nem mennének ismét a közelébe. Mindig is így volt. És gyűlölte ezt. Mindennél jobban kívánta, hogy olyan barátai legyenek, mint Naruto és az Irukának nevezett férfi.

- Komolyan?! Mindkettőnket meghívsz ramenezni! – ugrált boldogan a szőke kisfiú, s Gaara kezét fogva vicces táncba kezdett, majd a ramenes standhoz húzta. Ahogy leülte, Gaara észrevette, hogy a többi vendég arrébb húzódik, de úgy tűnt, ez nem zavarja a tulajdonost.

- Kedvenc vásárlóim! És még egy vendéget is hoztatok magatokkal! – vigyorgott feléjük biccentve. – Szóval a szokásos öt tál Narutonak, egy neked, Iruka, és mennyi a vendégeteknek? – mosolygott kedvesen a gyerekre, aki félősen kért egy tállal. A férfi kissé csalódottan sóhajtott, mire Gaara aggódni kezdett. – És én még azt reméltem, hogy akkora étágyad lesz, mint a mi hírhedt Narutonknak – azzal megfordult, s nekilátott elkészíteni az ételt, furcsamód hozzáadva egy kis extra adagot valamiből, ami úgy nézett ki, mint egy szelet kifli, rózsaszín örvényekkel a belsejében, kísérője táljához.

Mikor ezt Naruto meglátta, elnevette magát, Iruka pedig kivett egy darabot saját táljából, s Naruto felé emelte, mielőtt megette volna. Amikor észrevette a másik fiú arcán lévő zavart pillantást, Iruka újabb gyengéd mosolyt küldött felé.

- Ez – mondta, újabb darabot kiemelve táljából – egy szelet halvagdalék. ’narutonak’ hívják. Így néha szeretjük ezzel ugratni őt – az említett duzzogva öltötte rá nyelvét.

- Legalább nem ’delfinnek’ hívnak! – pír jelent meg az arcát, de Iruka nevetett, elfogadva az ugratást. Gaara megnyugodott, s magában mosolyogva enni kezdett. Akaratlanul is eltűnődött… Mit jelent a neve?

Miután befejezték az evést és a vörös hajú fiú magához tért a döbbenetből, hogy mennyi rament képes barátja enni, Iruka folytatta az idegenvezetést. Gaara az út során felfigyelt arra, mennyivel kevesebb ember tekint feléjük és kevésbé feltűnően sugdolóznak.

Azt kívánta, bárcsak itt élhetne Narutoval és Irukával.

És, hogy, bárcsak barátok maradnának akkor is, miután megtudják az igazat.