8. fejezet

(Lee P.O.V.)

Konoha kitárt kapujait nézve, testem remegett  az izgalomtól. A mellettem álló nagyszerű tanárom felé fordítottam fejem és az ő szemében is láttam az izgatottságot.

Mindketten ma kezdtük küldetésünket; nos, igazából ez inkább az én feladatom volt, sem, mint Gai-sensei-é. A Hokage maga kérte, hogy üdvözöljük és vigyázzunk a látogatónkra. Nyilván ez a személy konohai polgár akar lenni, de, mivel egy másik faluból érkezett, a Hokagenak szüksége volt egy ninjára, aki figyeli, hogy biztosra vehesse, nem csak kémkedni jött titokban.

Sajnos be kell vallanom, mikor először hallottam a küldetést, nem voltam olyan izgatott, mint, amilyennek lennem kellett volna, mikor egy ilyen fontos ügyről van szó. Azonban, mikor meghallottam látogatóm nevét,  vérem teljesen felhevült.

Gaara, sok éve tartó szerelmem tárgya a mi falunk polgára szeretne lenni. Azonnal elkezdtem előkészíteni házamat érkezésére. Hatalmas vigyor ült arcomon, ahogy üzletről üzletre haladva szereztem be a szükséges felszereléseket ehhez a látogatáshoz. Hogy vigyázhatok Gaarara és mellette lehetek a nap huszonnégy órájába, egy valódi angyalok által küldött lehetőség volt. Habár biztos vagyok, ha elmondanám bárkinek is, valószínűleg őrültnek gondolnának ezért, hiszen a vére által vezetett fiú évekkel ezelőtt megpróbált megölni. De az emberek nem tudhatják mi történt azon a napon.
 

*Flashback - visszatekintés*

A kórházi ágyban feküdve felnyögve a fájdalomtól, ami állandóan belém szúrt. Azonban túl makacs voltam, hogy bevegyem a fájdalomcsillapítót, amit a nővér hozott nekem. Valamiért, miközben a Chuunin vizsgát figyeltem, testem hirtelen kimerült, így ismét vissza kerültem a kórházba.

Míg újabb rohamom zajlott, meghallottam a nyitott ablakon beszűrődő hangokat.

- Gaara, nincs időnk most erre – mondta egy férfi hang.

- Igen, Kankurou-nak igaza van. Mennünk kell – tette hozzá, ezúttal, egy női hang.

„Várjunk csak! Kankurou? Miért hangzik olyan ismerősen ez a név?” Megpróbáltam kinézni az ablakon, hogy megtudjam, kik ezeknek a hangoknak a tulajdonosai, de köszönhetőem ágyam helyének nem tudtam.

- Fogjátok be! Van valami, amit először meg kell tennem – hallatszott egy mély hang.

Morogva, nyögve ugrott be szobámba véresen és súlyosan megsebesülve Gaara. Mikor először megláttam, hogy az ablaknál állva figyel engem, összezavarodtam, s azt gondoltam, hallucinálok, azonban, mikor eszembe jutott, hogy nem kaptam semmiféle gyógyszert, zavartságom gyűlöletbe fordult.

- Gaara, ne mondd, hogy olyan szívtelen vagy, hogy meg szeretnél ölni, mikor meg vagyok sebesülve – mondtam, miközben hűvösen ránéztem.

- Hmm, úgy néz ki a testem, mint, ami képes ezt elviselni? – válaszolt Gaara a szokásos lekicsinylő hangján. – Nem azért vagyok itt, hogy ismét megpróbáljam. Valami másért jöttem.

„Azt mondta ismét? Ez azt jelenti, hogy volt egy első alkalom?”

Egy kis időre csend honolt a szobában, míg mindketten a másikat néztük.  A sötét és hideg szemek ellenére is elmondhattam, hogy valami fontosat akar mondani.

- Már értem – mondta végül Gaara.

Továbbra is őt figyeltem, elgondolkodva azon, vajon elmagyarázza-e gondolatait, de mikor láttam, hogy nem tervezi, kezdtem ideges lenni.

- Mit?!

- Már értem a szeretetet. Értem, hogyan tudja vezetni a tested, hogy megvédj valakit, aki… értékes számodra.

„Mi történt, míg aludtam? Nem volt Gaara szerelemgyűlölő pár órával ezelőtt? Egy extra adag fájdalomcsillapított adott be a nővér, míg nem voltam ébren?”

- Azért sebesítettelek meg annyira a harc során, mert ki akartam gúnyolni az szeretet által vezérelt erőt, de miután láttam, hogyan védett meg a senseijed és miután megfigyeltem, hogy védi meg Naruto a barátait, megértettem, hogy a szeretet az egyetlen dolog, amire szükséged van életedben.

Majdnem elakadt a lélegzetem, mikor megláttam, hogy egy könnycsepp folyik végig hófehér arcán. Habár nem ismertem őt közelebbről, tudtam, hogy ilyen érzelmes állapotba ritkán kerül.

- Szerencsés vagy, hogy ilyen sokan szeretnek. Nagyon különleges vagy, Lee – Gaara visszafordult az ablak felé, hogy elmenjen, de én, mielőtt még megállíthattam volna magam, felkiáltottam.

- Várj!

A vörös hajú fiú kíváncsi tekintettem nézett vissza rám.

- Csak azt akartam mondani, szerintem te is nagyon különleges vagy – mondtam elpirulva.

Gaara a legszexisebb mosolyát vette elő, amit valaha is láttam. Majd kiugrott az ablakon, összezavarodva hagyva ott engem.

---Visszatekintés vége---

Jó pár hónapba telt, míg rájöttem, hogy Gaara aznap a kórházban bocsánatot próbált kérni tőlem, de nekem csak egy hét kellett, hogy beleszeressek.

Azután a nap után próbáltam annyi információt megtudni erről a különleges homok ninjáról, amennyit csak lehetett, de apránként tudtam csak, máskülönben azt emberek kérdezősködni kezdtek volna, hogy miért érdekel engem annyira a vörös hajú fiú. Szerencsére Naruto egy nagyszájú bolond volt, aki nem volt elég okos ahhoz, hogy kérdéseket szegezzem nekem.

Megismertem Gaara életének horrorát. Az anyja és nagybátyja halálát, apja támadásait ellene és, hogy egy lelket tettek testébe rögtön születése után. Az én Gaarán annyi szörnyűségen ment keresztül és, ami a legrosszabb volt, hogy nem volt senki, aki szerette, vagy megvédte volna őt, miközben ő olyan közel volt a mentális összeomláshoz. Tudom, ha nem lett volna Gai-sensei az életemben, valószínűleg közel hasonló helyzetben lennék, mint Gaara most.

Ahogy az évek teltek egyre többször gondoltam Gaarara, ennek következtében a szerelmem is egyre nagyobb lett a fiú iránt. Hamarosan megesküdtem magamban, hogy egy napon elmondom Gaaranak, hogyan érzek iránta és megismertetem vele azt a különleges érzés, hogy milyen szeretve lenni ezen a világon.  És most jött el az a nap.

- Lee, készülj, itt vannak – kiáltott hirtelen Gai-sensei.

Felnéztem és láttam, hogy a tanáromnak igaza van, három árnyék volt felfedezhető távolról.

- Emeld fel a zászlót Lee, hogy a vendégeink tudhassák, mi várunk az érkezésükre – mondta nagyszerű sensei-jem, miközben felvette azt a csodálatos pózát.

Felvettem a földről a hatalmas, piros zászlót. Gai-sensei-jel egész éjszaka ezen dolgoztunk. Vastag betűkkel, arany festékkel lett ráfújva, hogy „Üdvözlünk ismét itt Gaara”, valamint a szöveg alatt egy általam boldogan rajzolt vörös hajú chibi helyezkedett el.

A három alak besétált a faluba, s most már tisztán láttam őket.

Temari jött a bal oldalon, Kankurou, a bábmester a jobbon, köztük pedig nem más, mint Gaara, és Istenem, olyan csodálatosan nézett ki. Haja kissé hosszabb lett legutóbbi találkozásunk óta. a teste is izmosabb lett valamennyivel; legalább is, ez mondható el abból, ahogy fekete pólója lóg rajta. Azonban úgy tűnik, a szeme az, ami a legtöbbet változott. A szomorú tekintet, amely gyűlöletet fejezett ki, most pedig csillogott, mintha most ébredt volna arra, hogy borzasztóan szüksége van valamire. Csak reméltem, hogy nem vér az, amire vágyik.

- Lee, lengesd a zászlót – utasított az én csodálatos tanárom.

- Máris, Gai-sensei! – hevesen elkezdtem lengetni a zászlót, mint, ahogy csak egy büszke ninja tudja. Gaara és testvérei furcsán néztek rám; nyílván elbűvölte őket és megtiszteltetve érezték magukat, hogy így lettek üdvözölve, s nem tudják, hogyan mutassák ki.

Gaaraval találkozott pillantásunk. Az intenzív tekintet, amit azok a szükség által vezetett szemek sugároztak, felhevített annyira, hogy még a kezem is izzadni kezdett és a zászló kicsúszott a kezemből, egyenesen a fejemre, aminek következtébe földre estem.

- Aú – mondtam, érezve, hogy egy hatalmas búb nő a fejemen.

- Fáj? – hallottam meg egy perzselő hangot. Szemeim elkerekedtek, ahogy megláttam Gaarat előttem állva.

- Oh, n-nincs miért aggódni – mondtam, közben próbáltam megállítani a bíbor színt attól, hogy elterítse egész arcom.

Gaara vékony és hűvös ujjai beletúrtak hajamba, ezzel elérve, hogy furcsán nyugodtan érezzem magam. Lassan behunytam szemeim, miközben megvizsgálta a fejemet. Szemeim hirtelen tágra nyíltak, mikor megéreztem, hogy Gaara kezét lecsúsztatja az arcomra.

- Sokat változtál, Lee – mondta Gaara, szemét az arcomra fókuszálva.

Tudtam, hogy tetőtől talpig elvörösödtem, ahogy felpillantottam a vonzó fiúra, aki az arcomat simogatta.

- T-te is más-máshogy né-nézel ki, Gaara, d-de jó értelemben – mondtam, közben pedig szidtam magam. „Miért dadogok most ennyire? Gaara biztos azt fogja gondolni, hogy egy idióta vagyok”.  De ahelyett, hogy megkérdőjelezte volna intelligenciám, csak csábosan rám mosolygott.

- Nos, most, hogy Gaara végre itt van, szerintem ideje, hogy haza vidd – mondta nekem Gai-sensei.

- Rendben, ő… gyere Gaara.

- Várj, öcsi – kiáltott fel Temari, mire mindenki rá nézett. – Biztos vagy ebben? – kérdezte aggódó hangon.

- Igen, gondold meg alaposan ezt a döntésed – tette hozzá Kankurou.

Olyan érzésem támadt, hogy Gaara rokonai nem beszéltek a fiú hirtelen érdeklődéséről a falu iránt. A hangjuk túl komoly volt ilyen beszédhez.

- Ne aggódjatok, tudom, mit csinálok – válaszolt Gaara rokonainak, majd felém fordult. – Készen állok, Lee.

Bólintottam és elindultunk Gaaraval hozzám, miközben a távolból Gai-sensei sok szerencsét kívánt nekem.


---Lee háza---

- Nos, itt vagyunk – mondtam, miközben kinyitottam az ajtót. – Bevittem minden csomagod, amit küldtek, a szobámba.

Gaara a nappali közepén állt a házat vizsgálva. Kezdtem zavarban érezni magam a kis házam miatt. Az egész csak négy szobából állt, az is csak úgy, hogy beleszámoljuk a konyhát és a fürdőszobát.

- Sajnálom, ez olyan k-

- Tökéletes – szólalt meg Gaara a szokásos érzelemmentes hangján.

- Ez?! Úgy értem, köszönöm.

- Szóval, akkor veled fogok aludni?  - kérdezte szemöldökét felemelve.

- Mi! Nem, nem, nem. Én a nappali kanapéján fogok aludni – válaszoltam, miközben próbáltam lecsillapítani hevesen verő szívemet. A gondolat, hogy egy ágyban legyek Gaaraval, túl izgató volt.

- Nem tetszik, hogy gyakorlatilag kirúglak a saját ágyadból.

- Rendben lesz. Nem gond a kanapén aludni, te pedig különben sem szeretnél mellettem aludni! Kissé sokat mocorgok éjszaka – mondtam zavartan az éjszakai szokásom miatt.

- Jó ezt hallani – vészjósló vigyor jelent meg Gaara arcán, de mielőtt rákérdezhettem volna a furcsa arckifejezés okáról, már el is tűnt a hálószobámban.

- Átöltözök. Majd szólj, ha kész a vacsora – mondta Gaara, mielőtt becsukta az ajtót.

---Harminc perccel később---

Mosolyogva mertem ki tányérunkba a szingapúri tésztát. Hála a Hokagénak, megtudtam, hogy ez Gaara egyik kedvenc étele.

Gaara, kész a vacsora! – kiáltottam, miközben kiraktam a két tálat az asztalra.

Közeledő lépteket hallottam meg. Az ajtó felé fordultam, s a legcsábítóbb látványban volt részem egész életem során.

Gaara állt a konyhaajtóban, mindössze egy fekete tréningnadrágot viselve. Feszes hasfala most csillogónak látszott, de valószínűleg ezt a zuhanyzás után rajtamaradt vízcseppek okozták. Vörös haja, amelyből még csöpögött a víz, elég hosszú volt, hogy érintse a vállát. Az a szexi ninja, aki most előttem állt, úgy nézett ki, mint néhány „nedves” álmom főszereplője.

- Ennyire éhes vagy, Lee? – kérdezte tőlem.
- Mi?

- Folyik a nyálad – közölte Gaara.

Végighúztam kezemet a számon és éreztem, hogy valóban kifolyt a nyálam.

- Ó, igen, valóban éhes vagyok – hazudtam. – Gyere, együnk.

Gaara velem szemben foglalt helyet és nagy eleganciával kezdte el enni a tésztát. Én a tányéromat bámultam, mivel nem mertem felnézni Gaarara. Nem akartam, hogy még egyszer rajtakapjon, mikor miatta nyáladzok.

- Lee, kérdezhetek valamit?

- Uh… persze, Gaara – mondtam, félénken szemkontaktust teremtve a fiúval.

- A szobádban miért vannak ott tükrök, ahol a falnak kéne lennie? Nincs valami rögeszméd, amiről tudnom kellene?

- Mi! Természetesen nincs! – kiáltottam fel. ezen a napon már harmadszor éreztem, hogy egész testem vörös színt ölt. – Mielőtt ideköltöztem, egy táncos lakott itt. Úgy gondolom, ő változtatta át a hálószobáját kis táncstúdióvá, így volt számára egy hely, ahol gyakorolhatott – közöltem Gaaraval. – Nyílván elfelejtette levenni a tükröket, mikor kiköltözött innen.

- Ó, értem – mondta, s folytatta az evést.

 - Öhm, Gaara, én is kérdezhetek valamit? – szólaltam meg félénken.

- Kérdezhetsz, de nem ígérem, hogy válaszolni is fogok – kis rosszallás jelent meg arcomon ettől a választól, de ennek ellenére feltettem kérdésem.

- Miért döntöttél úgy, hogy konohai állampolgár leszel? Az időjárás tetszik itt? – kérdeztem, tudva, hogy Homok faluban mindig szárazság és forróság van, és érthető lenne, ha ez lenne az oka, hogy valaki el szeretne költözni abból a hőségből a falunkban lévő hűvös környezetbe.

- Nem – válaszolt egyszerűen Gaara.

- Nos akkor azért lehet, mert itt olcsóbban lehet vásárolni – Konoha egyike volt azon faluknak, ahol tudvalevőleg alacsony áron lehet megkapni mindent.

- Nem – mondta ismét Gaara.

- A lányok érdekelnek? – kérdeztem végül, kifogyva a jó kérdésekből.

- Mintha azok a karók, akiket te lányoknak hívsz, fel tudnák kelteni a figyelmem – közölte sötéten velem.

Kezdtem mérges lenni. Nem elég, hogy Gaara nem ad semmi segítséget, hogy rájöjjek, miért döntött úgy, hogy Konohába jön, de még a lányokat is sértegeti – habár ennek magamban örülnöm kellene. Hirtelen egy olyan kérdés jutott eszembe, amit még feltenni is féltem.

- Gaara, ne mondd, hogy kémkedni jöttél – mondtam lágyan, szinte kérlelve.

Gaara arca pár másodpercre dühöt fejezett ki. Mielőtt egyet is pislanthattam volna, áthajolt az asztal felett, így arca néhány centiméterre volt csak az enyémtől.

- Megmondom neked, Lee; nem valami hülye titkos ügynökként vagyok itt! – közölte Gaara olyan mérges és ugyanakkor szenvedélyes hangon, hogy férfiasságom megremegett. – Igaz, hogy van valami a faluban, amit szörnyen akarok, valami, amire évek óta vágyok, hogy megszerezhessem, és te tudni akarod, mi is ez?

- Igen – böktem ki.

Gaara még közelebb hajolt arcomhoz, annyira, hogy szinte súrolták ajkaink a másikét. Szívem gyorsabban kezdett el verni, és, hogy Gaara minden lélegzetvétele végigsimítja arcom, nem segített. Megnyaltam számat, ami valamiért hirtelen kiszáradt. Gaara ezt megmosolyogta és fülemhez hajolt.

- Nos, most túlságosan álmos vagyok – súgta a fülembe. Ezután gyorsan felállt az asztaltól és elhagyta a helyiséget.

Ahogy figyeltem a hálószobába visszavonuló fiút, rájöttem, hogy együtt élni ezzel a vonzó homok ninjával, egyike volt a legnagyobb hibáknak, amit csak el tudtam követni.