3. fejezet

Mire Naruto és Sasuke elérték a szőke házát, már teljesen eláztak, ráadásul az idő sem fordult jobbra.

Egy pillanattal azután, hogy Naruto becsukta maga mögött az ajtót, Sasuke a falnak lökte, s ismételten megcsókolta. Ezúttal azonban Naruto azonnal viszonozta a csókot, amit Sasuke előnyére is fordított. Elkezdte mindenfelé csókolgatni a fiút, míg a teljesen ki nem melegedett. A narancssárga kabát addigra már rég a földön hevert. Hirtelen Naruto a hálószobában találta magát, s még csak gondolkodni sem volt ideje. Agyában kész káosz volt, szinte már szédült, s erről kizárólag Sasuke tehetett. Még csak össze sem tudta szedni a gondolatait. Lábait gyengének érezte, s közel volt ahhoz, hogy összecsuklódjon, de Sasuke ezt észrevette, s „nagylelkűen” az ágyra vetette őt.

- Máris az ágy? Ilyen kétségbeesett vagy? – próbálta Naruto piszkálni a fiút, de a választól határozottan kényelmetlenül érezte magát.

- Természetesen, hiszen három éve csak arra vártam, hogy megérinthesselek – vigyorgott, s mielőtt Naruto bármit is mondhatott volna, ismét megcsókolta, ezúttal sokkal mélyebben.

Naruto ismét szédülni kezdett; úgy vélte, Sasuke megőrjíti, mint egy igazán hatásos drog. „Ez tényleg Sasuke?” gondolta. A fiú, akivel vitázott, mikor kicsi volt, akit mindig próbált legyőzni. A fiú, aki hétéves korában vált az okká, hogy tovább eddzen, hogy tovább próbálkozzon; a barát, aki elhagyta a falut, és annyira bántotta őt. Naruto oly sokszor ébredt fel éjszakánként, kiizzadva az aktuális rémálmából, mely miatt sírt. És most itt volt. A teste olyan közel volt Narutoéhoz, hogy érezte annak hőjét. „Tényleg Sasuke az. Az a Sasuke, akit kiskorom óta ismerek. És most szorosan ölel, s csókol engem. És, te jó ég, nem hiszem el, hogy tényleg ez történik…”

- Sasuke – nyögte Naruto.

Hirtelen a szőke fiú szorosan kapaszkodott Sasukéba, aki megrettent, mikor meglátta, hogy a másik fiú sír.

- M-mi a gond? Miért sírsz, baka? – Sasuke szorosabban ölelte Narutotól, aminek következtében a tovább nőtt a melegség, amit a fekete hajú fiú árasztott magából, s, ami miatt Naruto csak még jobban sírt.

- Én csak… - zokogta. – Annyira hiányoztál! – Sasuke megdermedt. Egyáltalán nem erre számított. Úgy hitte, Naruto megkéri majd, hogy hagyja abba, vagy valami hasonló, ehelyett csak annyit ért el, hogy a szerelme tovább nőjön az irányába, már, ha ez lehetséges volt. Azonban érezte azon napok szomorúságát is, melyet úgy töltött el, hogy egyszer is eljött volna hozzá. Szorosabbra fonta körülötte karjait.

- Ne sírj, mert összetöröd a szívem, dobe. – Naruto pislantott párszor, hogy a könnycseppek eltűnjenek, s bólintott. Sasuke ismét megcsókolta, s úgy fordultak, hogy Naruto alá kerüljön. Egy pillanat alatt visszatért a szenvedély.

Mikor Naruto kinyitotta szemét, már dél volt. Fejét oldalra fordítva az üres ággyal találta szembe magát. Sasuke nem volt ott. Kirohant a konyhába, de az üres volt. Álmodott volna? Naruto nem gondolta így, főleg, hogy teljese meztelen volt, és furán érezte magát. A fürdőszobába ment, ahol a tükörbe pillantva bebizonyosodott, hogy nem álmodott. „Gondolom, nagyon kínos lett volna, ha ébredés után erről beszélni kellett volna. Végül is nem vagyunk egy pár vagy ilyesmi. Nem volt kötelessége itt maradni…” Mégis, valamiért Naruto nem érezte jól magát. Jobb szerette volna, ha felébredve az alvó Sasukét találja maga mellett. „Teljesen olyan érzésem van, mintha csak egy egyéjszakás kaland lettem volna. Istenem! Én nem akarok olyan lenni!” gondolta Naruto kétségbeesetten, majd visszament a hálószobájába, hogy magára kapjon néhány ruhadarabot. A tény, hogy Sasuke ott volt, s megcsókolta őt, többek között, valahogy valószínűtlennek tűnt. Naruto képtelen volt abbahagyni a pirulást.

Azonban a kopogás sikeresen elterelte gondolatait. „Lehet, hogy Sasuke az!” gondolta ártatlanul, de, mikor kinyitotta az ajtót, a pír rémületté változott. – S-Sai! M-mit csinálsz itt?

- Kakashi-sensei utasított, hogy jöjjek érted. Elfelejtetted, hogy ma edzés van?

- Nem, csak… nem éreztem túl jól magam…