Megbocsátasz?

A dolgok nem változnak, csak azért, mert randizni kezdesz a fiúval, akit elvileg verned és kínoznod kellene minden áldott nap. Főleg, mivel te focista vagy, ő pedig csak a Glee Club egyik tagja, aki gyakorlatilag könyörög, hogy szórakozzanak a kárára. Ez azonban még azelőtt volt, hogy megismerted volna őt. Mielőtt törődni kezdtél volna vele. Miután ez az egész elkezdődött, gyűlölted bántani őt, azonban muszáj volt; a középiskolának megvoltak a maga szabályai. A focisták a pom-pom lányokkal randiztak és verték a gyökereket; neked pedig nem is volt ezzel bajod, míg bele nem szerettél egyikükbe.

Azonban fájdalmat okozott minden egyes alkalommal, amikor a kukába dobtad, vagy különböző gúnyneveken hívtad. Ilyenkor mindig érezted, hogy a szíved majd megszakad; ő viszont mindig megbocsátott neked, még ha nem is mondtad neki, hogy „sajnálom”. Minden éjjel, amit együtt töltötök, kezét az arcodra helyezi és megbocsát, mielőtt ajkait gyengéden a tiédhez nyomná. Nem érdemled meg őt, ő azonban nem hagy el téged. Soha nem hagy el téged.

~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~

Szerda volt, ami azt jelentette, hogy neked és Kurtnak két nap múlva lesz a hónapfordulója. Te pedig különlegessé teszed ezt a napot számára, mindkettőtök számára. Kitervelted az egészet, a pizzát és a filmet nálad, mivel a szüleid nem lesznek a városban. Viszont nem így teszed különlegessé. Pénteken bocsánatot fogsz kérni. Kimondod azt a szót, amelyet sosem hittél volna, hogy valaha is képes leszel kiejteni a szádon, és péntektől kezdve nem fogod többé bántani őt, sőt, biztosra veszed, hogy senki ne bánthassa őt többé. Még, ha az egész iskola ellened is fordul, nem érdekel, ugyanis, amíg ő ott van melletted, elviseled.

~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~---~~~

- Puck. – Hallod meg hangját, mielőtt meglátnád őt. – Kész vagy?

Bólintasz és kinyújtod felé a kezed. Ő mosolyog és összekulcsolja ujjaitokat, te pedig közelebb húzod és ajkaiddal ajkai után kapsz. Pár pillanattal később elhúzódik. – Mehetünk?

- Igen – válaszolod, s a teherkocsidhoz vezeted. A ma éjszaka jó lesz.

- Nos – mondja, miközben egymás mellett sétáltok, úgy lengetve karjaitokat, ahogy téged idegesíteni szokott. Most ez egyszerűen aranyosnak tűnik és megmosolyogtat. – Meglepődtem, hogy túléltem ezt a napot, anélkül, hogy a kukába dobtak volna.

- Oh, ne haragudj. Ha akarod, én beledobhatlak, mielőtt elindulunk.

Ő csak kidugja rád nyelvét. – Ez szörnyen édes tőled, de azt hiszem, más terveim vannak.

- Oh, igen, majd akkor legközelebb.

- Ez egy randi! – Mosolyog még szélesebben.

Mikor odaértek a teherkocsidhoz, kinyitod neki az ajtót, ahogy egy úriemberhez illik, gyengéden megpuszilod, ahogy bemászik, mire ő elpirul. Mosolyogsz, miközben megcsukod az ajtót és átsétálsz a vezetőoldalra. Bemászva észreveszed, hogy valamivel babrál a divatos táskájában. Egyszer mondta neked a tervezőt, de túlságosan el voltál foglalva az ajkaival ahhoz, hogy figyelj arra, amit mondott.

- Mi van benne? – bólintasz fejeddel a kezei felé.

Elpillant rólad, arca pedig még vörösebb lesz. – Meglepetés.

- Uh huh. – Próbálod elrejteni mosolyod, miközben beindítod a járművet és elhajtasz az iskolától.

Az út csendben telik. Csak ketten vagytok nyugodt, kellemes csendben. Félúton, leveszed jobb kezed a kormányról és Kurtére csúsztatod. Ő csak mosolyog és mintákat kezd rajzolni a tenyeredre, s halkan egy dalt dúdol a szerelemről. Ezeket a pillanatokat élvezed a legjobban. Amikor csak ketten vagytok, és nem kell keménygyerekként viselkedned, ugyanis legbelül te csak fiú vagy, aki azt akarja, hogy elfogadják. Kurt elfogad téged, még, ha nem is kéne neki. Gyűlölnie kéne téged a sok rosszért, amit tettél vele.

- Mi a gond? – Kurt téged néz, arca aggodalmat fejez ki.

- Csak gondolkodom. – Megpróbálsz mosolyogni.

- Az nem jó. – Egy kört rajzol a kézfejedre. – Még megfájdítod a fejed, ha sokat gondolkodsz.

Játékosan elhúzod a kezed egy pillanatra, mielőtt visszahelyeznéd az övébe. – A helyedben kedves lennék. Én irányítom a focicsapatot. Hétfőn újrakezdhetjük a kukatúrákat.

Ennek említésére mosolya lehervad. Ha tudtad volna, hogy így reagál, nem mondtad volna. Csak egy újabb dolog, amiért bocsánatot kell kérned. Nem érdemled meg őt, és ezt tudod is, ő azonban nem. Kitart melletted és mindig megbocsát neked.

- Rendben van. – Megbocsát neked, még, ha nem is érdemled meg. – Csak élvezzük a ma estét – mosolyog újra. – Elvégre a mai nap különleges.

Viszonzod mosolyát, majd ráhajtasz a kocsifelhajtóra. Gyengéden megszorítod a kezét, mielőtt kiszállnál. Ő is követi a példád és hamar melletted van, megragadva a kezed, miközben a ház felé sétáltok.

A szobádba vezeted őt, s mindketten az ágyadra ültök. Szabad kezeddel végigsimítasz tökéletesen elkészített haján. – Boldog hónapfordulót!

Mosolyog, majd előhúz valamit a táskájából és odaadja neked. – Boldog hónapfordulót!

Elveszed a csomagot, és csak bámulod, miközben párszor megforgatod. – Mi az?

- Ha kinyitnád. – Megpróbál idegesnek látszani, de szemei elárulják.

Óvatosan kicsomagolod és szélesen elmosolyodsz, mikor meglátod az övéhez passzoló divatos kabátot. Gyorsan megcsókolod, megpróbálva visszatartani a nevetést, ami rád tör. Érzed, hogy szája széle felfelé húzódik, amiért csak még jobban elmélyíted a csókot.

Ő az első, aki elhúzódik. – Ha tovább folytatjuk, sosem fogunk enni.

Pajkosan nézel rá. – Vagy leehetném rólad.

Erre felhúzza az orrát. – Az nem higiénikus.

Ezúttal nem is próbáltam elkendőzni a nevetésemet. Ez az a Kurt, akit megszerettem. Bár a nevetésed idővel alábbhagy, a mosolyod nem múlik el. – Rendben. Akkor, mi lenne, ha odaadnám az ajándékodat?

Ő is hozzám hasonló arckifejezést ölt fel. – Azt hittem, ez az ajándék.

Gyengéden megcsókolod, mielőtt lecsúsznál az ágyról a padlóra.

Összezavarodottnak látszik. – Ugye nem kéred meg a kezem?

Ezen is elneveted magam. – Nem, valami jobb. – Megragadod a kezét, s tieid közé fogod. – Annyi bocsánatkéréssel tartozom. – Elpillantasz róla, ugyanis félsz a szemébe nézni. – Annyi mindent tettem veled. Annyival jobban érdemelsz nálam, mégis itt vagy velem. Tudom, hogy még csak egy hónap telt el, de melletted önmagam lehetek. Nem kell a keményet játszanom. Lehetek az a reménytelen romantikus, aki vagyok. – Megkockáztatod, hogy ránézz. Mosolyog. Habár csak kicsit, de akkor is az, és ez erőt ad, hogy folytasd. – Minden egyes alkalommal, amikor a kukába dobtalak miután randizni kezdtünk, megbocsátottál, még akkor is, amikor nem érdemeltem meg. Mindig megbocsátottál. Nem érdemellek meg, de szeretlek. Sajnálom és szeretlek. Annyira nagyon sajnálom.

Várod, hogy elsétáljon, vagy azt mondja, idióta vagy. Várod, hogy rájöjjön, jobbat is kaphatna, hogy túl sokszor bántottad ahhoz, hogy viszont szeressen, vagy viszont kedveljen. Viszont kezét az állad alá helyezi, és gyengéden emelni kezdi, hogy megcsókolhasson. Karjával a derekadat karolja át, s lehúz az ágyra, így most rajta fekszel. Elhúzódik, arcán egy mosoly tündököl.

Felülsz és megemeled őt is, hogy levehesse a kabátját, miközben te csak lerázod magadról a sajátodét. Kezeit ismét a derekadra helyezi, amikor lehajolsz, és újra csókolni kezded lassan végig a nyakán, megjelölve, ami a tiéd. Felnyög, amikor lassan megmozdítod a csípődet.

- Én is szeretlek. – A szavakat csak suttogja, de te mégis hallod őket. – És mindig meg fogok neked bocsátani.

Mosolyogsz, miközben folytatod a megjelölését. Nem érdemled meg őt, de remélhetőleg ezt sosem fogja észrevenni.