Újabb látogatás a kórházban. Már meg sem lepődöm, hogy ismét itt kötöttem ki. Bár szerencsére csak, mint látogató, nem pedig, mint beteg. Azt már nem bírnám, hiszen alig két hete szabadultam a „börtönből”, s eszem ágában sem volt ismét a kórházi ágyat nyomni.

Bár a látogatói szerep cseppet sem jobb, mint mikor én vagyok itt. Végül is, akkor valamelyik, számodra fontos személy fekszik ott. Ezúttal egy régi tanítványomat mentem meglátogatni, oh, és persze az új csapattagot, Sai-t.

Nem sokáig kellett keresnem, a kiabálást követve hamar odataláltam Naruto és Sai kórterméhez.

- Edzenem kell. Erősebbé kell válnom. És amúgy is, már jól vagyok, elmehetek már. Gyorsabban gyógyulok, mint az átlag, ezt te is tudod, Sakura. – A kölyökben mindig is volt kitartás; sokkal több, mint bárkinek ebben a faluban, s ennek köszönheti azt is, hogy most ott tart, ahol.

- Üdv. A betegekhez jöttem. Hogy vagytok? – szakítottam félbe a beszélgetésüket.

- Jól – mosolygott Sai.

- Én megyek edzeni – közölte Naruto, s már indult volna, én azonban megállítottam. Még nem volt elég erős, úgyhogy pihennie kell még.

- Naruto, úgy döntöttem, hogy tanítok neked egy új technikát. De ahhoz teljesen egészségesnek kell lenned. Sokkal rosszabb, mint amikor a Rasengant tanultad. Minden eddiginél nehezebb lesz.

- Öh, rendben. – Szerencsére, Naruto engedelmeskedett, anélkül, hogy komolyabb fenyegetéseket kellett volna tennem. Azért remélem, ennyivel le tudtam eléggé nyugtatni, hogy a nap hátralévő részét valóban fekvéssel töltse.

*

A kórházban tett rövid látogatásomat követően az utam a Hokagehez vezetett.

- Naruto képes lesz megalkotni az új technikát? – kérdezte, mire lehajtottam a fejem. Mit mondhatnék erre? Igen? Nem? Csak reménykedni tudtam, az pedig a kettő másik opció között félúton volt található.

- Nem tudom. De, ahogy őt ismerem, képes lesz rá. – Igen, meg fogja csinálni. Bízom benne. Az életemmel is, ha kell.

*

Másnap reggel a szokásos mezőn találkoztunk Narutoval. Nosztalgikus érzés volt, hogy az egyetlen csapatom egyik tagja ismét velem edz. Főleg, mert a másik elhagyta a falut, hogy bosszút álljon, míg a másiknak más mestere lett. Nem, mintha Naruto nem Jiraiya tanítványa is lenne, de ez nem számított. Ismét én voltam a tanára, s ez jó volt.

Naruto szokatlanul jókedvű volt, amely rám is átragadt. Nagyon régen láttam őt őszintén nevetni.

- Mint nevetsz? – kérdeztem.

- Olyan régen edzettünk együtt, és ez engem olyan boldoggá tesz. – Értem. Elmosolyodtam, s vele nevettem egy ideig, míg eszembe nem jutott, miért is vagyunk itt.

 - Később úgy sem fogsz nevetni. Időszűkében vagyunk, ezért egy különleges edzésmódszert készítettem neked, hogy utána létrehozhasd a legerősebb technikádat, ami még a Rasengant is felül fogja múlni.  Ehhez a chakra természetét és alakját egyszerre kell manipulálnod. – Naruto arca azonnal elkomorult.

- Alak- és természetváltoztatás? – kérdezte értetlenkedve. Oh, mindig elfelejtem. Naruto nem Sasuke… és soha nem is lesz Sasuke. Nem is hagynám. Nem tudnám elviselni, ha őt is elveszíteném.

- Ja, tényleg, nem érted, ha egyszerre magyarázom el a két dolgot. A sensei elnézést kér. – Mosolyogtam rá bocsánatkérőn. – Kezdjük az alakmanipulációval. Ilyen a te Rasenganod. Érted? – Mosolyogtam továbbra is.

- Igen. Ero-sennin erről mesélt már.

- Rendben, akkor most jöhet a természetmanipuláció. Ilyen például az én chidorim. – Miközben magyaráztam, közben mutattam is Narutonak, milyen az elmélet gyakorlatban. Neki így mindig is jobban ment. – Ennél a technikánál mind a két manipulációt használjuk. Először összpontosítom a chakrát a jobb kezemben, majd megváltoztatom a természetét, hogy átjárja az elektromos áram, majd megváltoztatom az alakját, egy nagy erőhullámmá. Hogy a Rasenganod erősebbé váljon, mind a kettőt, a természet és az alakváltoztatást is egyszerre kell használnod.

- Tehát, van ez a természetváltoztatás, és lesz egy új, sokkal spécibb és erősebb technikám, ugye sensei?  - Kis naiv. Na, mindegy.

- Ahhoz előbb a chakrád természetét kellene tudnod megváltoztatnod. És még azt sem tudjuk, hogy melyik természeti elemhez van érzéked.

- Elem micsoda? – Hjaj. Miért nem vagyok meglepve, hogy ezt is el kell magyaráznom… na, essünk neki.

- Az emberek chakráját öt természeti elemhez lehet besorolni. Ilyen a tűz, szél, villám, víz és a föld.  – Elővettem a tesztpapírokat, majd felé nyújtottam. – Ezen áramoltasd át a chakrádat, és akkor megtudjuk, hogy melyikhez van érzéked. – Pár másodperccel később a papír két részre szakadt. – A te chakrád szél elemű. Jól használható harcokban, bármit képes apró darabokra vágni.

- Ez az. Menő vagyok. – Hát önbizalomból nincs hiánya az biztos. Bár menő csak akkor lesz, ha valamit el is sajátít.

- Most már akár az edzést is elkezdhetjük. Ennek a tanulása normális esetben nagyon sok időt venne igénybe. De én kitaláltam egy módszert, amivel ezt felgyorsítatjuk. – Mikor befejeztem a mondatom, megjelent Tenzou. Vagyis Yamato, a kódneve alapján. Mindig is remekül tudott időzíteni, kétség sem fért hozzá.

 - Hát te mit csinálsz itt?

- Kakashi-san kért meg, hogy segítsek az edzésedben. Én fogok figyelni rád, hogy a kilencfarkú ne vegye át az irányítást feletted.

- Oh, értem. Szóval akkor most mit csinálunk?

- A tömeges árnyék klón technikáddal fogjuk lerövidíteni az időt.  A klónjaid fognak segíteni neked. – Fogtam bele ismét.

- Nem értem. – Ez tényleg fárasztó volt. Nagyot sóhajtottam, mielőtt ismét nekifogtam volna a magyarázkodásnak.

- Akkor most elmagyarázom, úgy hogy nagyon figyelj!

- Igenis! Kérem, mondja el olyan egyszerűen, amilyen egyszerűen csak tudja, uram.

- Az árnyék klón technikád fizikailag is valós hasonmásokat hoz létre. A technikának van egy különleges mellékhatása, amit gondolom már te is megtapasztaltál.

- Khm. Mellékhatás? – Szóval fel sem tűnt neki… sejtettem.

- Amikor feloldod technikát, minden tudást és tapasztalatot, amit a klónok birtokoltak, visszaáramlik a használó eredeti testébe.

- Hol az egyszerű magyarázat? – Remélem, csak ilyen téren ilyen sügér. Ez olyan, mintha nem tudná, mi is az a szex. Mi van, ha nem tudja? Áh, mindegy. Az már nem az én felelősségem.

- Rendben. Akkor… Tapasztaljuk meg. Mind a ketten hozzunk létre egy-egy klónt. Most a klónok menjenek az erdőbe. – Klón Kakashi Klón Naruto vállát átkarolva teljesítette kérésemet. Még nem láttam ilyen helyzetben magam. Magasabb voltam Narutonál, de nem olyan sokkal, mint gondoltam, ráadásul ő közel olyan izmos volt, mint én. És igazán kellemes látványt nyújt a formás… semmi.

Míg várakoztunk, mindenfele néztem, csak tanítványom szemébe nem. Ő persze türelmetlenkedve várta, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, míg a klónok emlékei vissza nem tértek hozzánk. Remek, egy vacsora Narutoval kettesben.

- Rendben. Ezt már értem. De ez hogy fogja segíteni az én fejlődésemet?

- Hogy tudott Jiraiya-sama megtanítani ennek a kölyöknek egy olyan nehéz technikát, mint a Rasengant? Hihetetlen – súgtam hátra Yamatonak, aki csak bólintott.

- Ha egy klónnal egyszerre végzed a gyakorlást, akkor a tanulási idő a felére csökken. Ha két klónt alkalmazol, akkor harmadára, ha ezer klónt, ezred annyi részére.

- Aha, értem! – Na, végre!

- Az első feladatod, most, hogy mindent tisztáztunk, hogy megerősítsük a chakra elemed feletti uralmad. Ennek érdekében, a mostani feladatod az, hogy ezt a levelet vedd a két tenyered közé, majd pusztán a chakrád segítségével vágd félbe hosszában.

- Rendben.

- Árnyék klónokat használj.

- Mennyit csináljak?

- Annyit – mutattam a Yamato álltal létrehozott egyik fára. Narutonak több sem kellett, nekikezdett az edzésnek, míg én leültem a megcsupaszított fa tövébe a legújabb Icha Icha Paradise-mmal.

*

Naruto nyögései töltötték be a mezőt, amelyek igen furcsa gondolatokat ébresztettek bennem. Persze egyiket sem vagyok hajlandó megnevezni, s természetesen csak a kezemben tartott könyv olvasása váltotta ki belőlem ezeket.

Hamarosan azonban ezek is elhaltak, s egy kissé gondterhelt arcú Naruto jelent meg előttem. Reméltem, hogy az igazi, de sosem lehetett tudni.

- Tippeket szeretnél, Naruto? – kérdeztem, mire ő bólintott. – Van egy ninja, akinek hasonlóan hozzád szél elemű, Asuma-sensei.

Naruto egy pillanat alatt eltűnt, magamra hagyva Yamatoval és a másik közel ezer Narutoval.

*

Pár órával később, mikor már a könyv sem tudott eléggé lekötni, felálltam, s Narutokhoz fordultam.

- Rendben! Ideje egyesíteni mindazt a tudást, amit most megszereztél. Gondolj az edzésedre, mikor feloldod a hasonmásaidat.

Egy pillanat múlva már csak a porfelhőt láttam, amit a klónok hagytak maguk mögött. Mikor elült ez a por, megláttam Narutot, aki a tenyerében lévő levelet bámulja megigézve, s egyáltalán nem tűnt biztatónak, ahogy ott állt.

- Meg tudom csinálni! Már majdnem megvan! – mondta kifulladva magának, majd egy pillanat múlva összeesett… volna, ha nem kapom el, s szorítom magamhoz fél karral. Előre megmondható volt, hogy ez történik, mégsem akartam ennyire kimeríttetni Narutot. Alig volt magánál. – Már majdnem sikerült – motyogta.

- Tarts egy rövid szünetet, Naruto – ajánlottam, bár valójában könyörögtem magamban, hogy pihenjen egy kicsit. Nem tudom, miért aggódtam érte.

- Nincs időm pihenni – vágta rá, s ellökve a kezem kihúzta magát. – Jól vagyok, Kakashi-sensei. – Ezt én is nagyon reméltem, úgyhogy hagytam, hogy újra próbálkozzon.

*

Naruto most sokkal fáradtabban látott neki az edzésnek, én pedig ezúttal csak őt figyeltem; nem akartam, hogy bármi baja legyen.

Nem sok idő kellett ahhoz, hogy az összes klón a félbevágott levelet feldobja, s büszkén ugráljon. Hát megcsinálta. És milyen rövid idő alatt. Másoknak ez évekbe került volna.

- Jól van, lássuk a következő lépést… - A nap folyamán másodszorra esett össze… pontosabban esett volna össze, ha nem termek ott időben, hogy ezúttal a hátamra dőljön. Deja vu érzésem volt, s ezúttal nem pozitívan. Egyszer már voltunk ilyen helyzetben; mikor hazacipeltem őt a Végzet Völgyéből a Sasuke elleni harcot követően. Akkor megfogadtam neki, hogy soha nem hagyom, hogy ilyen történjen mégegyszer. Nem hagyom, hogy megsérüljön újból. Vigyázni fogok rá, amíg csak élek.

Persze könnyű volt akkor megígérni… azóta rengetegszer megszegtem ezt az ígéretemet, és ezzel a túlfeszítéssel is csak őt kínzom. Hiába akarja, nem erőltethetem ennyire, mert baja esik. Hiszen még csak most engedték ki a kórházból.

- Yamato, tartunk egy kis szünetet – mondtam, majd lecipeltem az édesen alvó Narutot  a mezőről, s nekidöntöttem a lekopaszított fának.

*

Úgy döntöttem, hogy olvasom a könyvemet tovább, ez azonban sokszorosan meghiúsult, egyrészt, mert Yamato zihálása elég zavaró volt, másrészt pedig kissé aggódtam Narutoért. Nem, mintha bármi baja lenne, csak nem szeretem, mikor úgy alszik, hogy ehhez elvesztette az eszméletét.

- Kakashi-sensei – hallottam meg a hangját, mire felszabadultam sóhajtottam.

- Örülök, hogy felébredtél. Mit szólnál, ha elmennénk a megnyert vacsorádra? – kérdeztem, mire Naruto boldogan felpattant. Ennek persze az lett a következménye, hogy kissé megszédült, s csak a vállamba kapaszkodva tudott egy helyben megállni. – Majd később jövünk, Yamato – búcsúztam el a kissé csípősen néző férfitól, aki valószínűleg velünk szeretett volna jönni. Az egyetlen kizáró oka csak az volt, hogy nem volt elég pénzem mindkettejükre.

*

- Kakashi-sensei, nem szeretett volna Yamato-taichou is velünk jönni? – kérdezte Naruto, mikor már Konoha sétáin mentünk végig.

- Nem hiszem. – Mosolyogtam rá, s minden el is volt rendezve.

*

A vacsora folyamán nem sokat beszélgettünk, ugyanis Naruto még elég fáradt volt ahhoz, hogy ne csacsogjon mindenféléről. És ez furcsa volt. Túlságosan hozzászoktam a zajongó, butuska Narutohoz. Nagyon emlékeztetett arra a Narutora, amelyet akkor látok, mikor megpróbálja visszahozni Sasukét, és elbukik.

- Minden rendben?

- Persze, csak… furcsa, hogy csak ketten vagyunk. Ilyen még nem volt. Általában Sasukéval edzettél, míg mi Sakurával csak voltunk. – Rám mosolygott, de tudtam, ez csak álca, ez nem igazi mosoly.

- Sajnálom, Naruto. Kérlek, bocsáss meg! – néztem rá, de ő szigorúan lehajtva tartotta a fejét.

- Nincs miért bocsánatot kérned, Kakashi-sensei. Érthető, hogy Sasuke fontosabb volt, hiszen ő egy Uchiha, míg én csak egy démon. – Összerezzentem erre a kijelentésére. Fogalmam sem volt, hogy így érez, én nem akartam, hogy így érezzen. Mire legközelebb felnéztem, Naruto már nem ült mellettem, hanem kifelé sétált Ichirakutól. Utána futottam, s a csuklójánál fogva rántottam vissza magamhoz.

- Ez nem igaz. Te nem vagy „csak egy démon”. Te sokkal több vagy! Sokra viheted! Naruto, ha ezt a technikát elsajátítod, már engem is túl fogsz szárnyalni! – Naruto erre végre abbahagyta a kétségbeesett szabadulási vágyat, s belenézett a szemembe.

- Nekem te akkor is a mesterem maradsz. – Halványan elmosolyodott, de ez nekem sokkal többet jelentett, mint megannyi hamis vigyor… mert ez őszinte volt.

- Köszönöm, Naruto! – mondtam, majd beletúrtam a hajába, mielőtt a vállát átkarolva elindultunk volna vissza a hátrahagyott Yamatohoz.